Már 23302 aktuális ingatlan található országos adatbázisunkban!

VI. kerület - Liszt Ferenc tér 1060 Budapest VI. ker., Liszt Ferenc tér 10.

Ők is minket választottak!K. Papp Lászlóné

2008. június 16.

Férjemmel szerettük volna eladni az Operaház mögött lévő Lázár utcai ingatlanunkat. Az Otthon Centrum Belváros Ó utcai irodája nagyon közel volt a lakásunkhoz, és végül férjem úgy döntött, hogy bemegy érdeklődni. A továbbiakban Udvarnoki Erzsébet kezdett foglalkozni az ügyünkkel. Nagyon meg voltunk elégedve, hiszen hihetetlenül gyorsan, egy nap alatt sikerült vevőt találnia a lakásunkra. Összesen ketten nézték meg, és a második érdeklődő már meg is vásárolta. Azóta két ingatlant is vettem az Otthon Centrumtól, egyrészt azt, amiben most lakom, egy másikat pedig gyermekem számára. Ezen kívül a férjem is az Otthon Centrumon keresztül árulja a házát. Idő közben Erzsébettel nagyon jó barátságba kerültem. Ő ugyanis nem csak a Lázár utcai lakás eladásában, és a 2 új ingatlan megtalálásában segített. Mellettem állt támaszként és segítségként is amikor erre szükségem volt, hiszen aki már lebonyolított ilyen ügyleteket, az jól tudja, hogy ezek nehéz időszakok az ember életében. Az Otthon Centrummal kapcsolatban csak pozitív benyomásaim voltak. Biztos jó lehet itt dolgozni. Lehet, hogy én is kipróbálnám ezt a munkát, ha nem lenne itt a saját cégem, amelyet vezetek. Fontos még megemlítenem, hogy már az első perctől kezdve úgy éreztem, hogy az Otthon Centrum garanciát biztosít az ingatlan-ügyletek lebonyolításához. Nagyon sokat számított, hogy tudtam, nem fogok olyan akadállyal találkozni, ami váratlan és elháríthatatlan. Pozitív tapasztalataink alapján úgy gondoljuk, hogy minden további ingatlannal kapcsolatos ügyünkkel Erzsébethez fogunk fordulni. Most már ez így természetes. Miért keresnénk mást?

Hollósi Ilona

Az interneten kerestem lakást, ahol rátaláltam az Önök hirdetésére, így kerültem kapcsolatba az Otthon Centrum Belvárossal. Pontosan tudtam, hogy mit akarok; egy nagy, polgári, belvárosi, jó közlekedésű, az akkori otthonom közelében lévő lakást. Vasárnap elküldtem az érdeklődésemet az interneten keresztül, hétfőn jelentkezett a kollégájuk, Alaitner Gábor, kedden megnéztük a lakást, szerdán pedig igent mondtam. Ilyen egyszerű a történet!

A vásárlás során nagyon sokat segített az, hogy abszolút alkalmazkodó, rugalmas, segítőkész volt a Gábor. Mivel felnőtteknek tanítok nyelvet, hozzájuk is kellett alkalmazkodnom, de félelmeim ellenére minden nagyon gördülékenyen ment. Gábor mindig tiszteletben tartotta, hogy a munkám miatt mikor tudunk telefonon beszélni, lakást nézni. Lehetetlen időpontokban is lehetett rá számítani. Miután megtaláltam az új otthonomat, eladtam a saját lakásomat is, szintén a Gábor segítségével. Egy hét alatt sikerült rá vevőt találnia. A harmadik érdeklődő beleszeretett és megvette. Visszaemlékezve érdekes, hogy ugyan elképzelésem volt a leendő otthonomról, de akkor még nem akartam lakást venni. A barátommal már közel 10 éve összeköltöztünk, de ennek ellenére fenntartottuk mind két lakást. Ez egy kicsit költséges volt. Gondoltam, hogy megnézem az interneten a lakáskínálatot. Megnéztem és költözés lett belőle.